Az FTC negyedszázad után Moszkvában • SportTV

Az FTC negyedszázad után Moszkvában

Sport TV avatar Sport TV 2019. 10. 24. 09:50    
Olvasási idő: 3 perc

Huszonöt éve sikeres párviadalt vívott meg Fradi a CSZKA-val. Igaz, a moszkvai csata akkor is vereséggel végződött, de a visszavágón a zöld-fehérek kiharcolták a továbbjutást. Most is elégedettek lehetnénk három ponttal az El-csoportkörben, de négy (hat?) még annál is jobb volna…

Olekszandr Zubkov (jobbról), a Fradi ukrán középpályása Moszkvában sokat tehet csapata pontszerzéséért (Fotó: Getty Images)

Noha az FTC 69 esztendős kupatörténete során már 204 mérkőzést vívott az európai kupaporondon, ezek közül csupán kétszer játszott orosz csapat ellen. (A jogelőd szovjet csapatok ellen még kevesebbet: a Dinamo Kijev elleni emlékezetes, 0–3-as bázeli KEK-döntőt.) Ez a két találkozó az 1994–1995-ös KEK-kiírásban zajlott, az első körben. Hasonlóan alakult az első mérkőzés és a visszavágó is, minkétszer az oroszok vezettek, a Fradi egyenlített, a győztes gólt mindkétszer a házigazda szerezte meg. A két 2–1-es tüköreredmény után jöhetett a góltalan hosszabbítás, és egy 14 rúgásos drámai 11-es párbaj. Az első hat-hat lövés egyaránt bement, a Fradi hetedik rúgója, Hrutka „Rudi” (János) sem hibázott, ám Kolotovkin a léc fölé lőtt, és az abban az idényben bajnoki címet szerző FTC tovább is jutott.

Negyedszázad szaladt el azóta, mindkét együttes megjárta a Bajnokok Ligáját – a zöld-fehérek a következő idényben egyszer, a piros-kékek előtte egy, azóta 11 (!) alkalommal is, a két adatból kikövetkeztethető, hogy ebben az időszakban az exkatonacsapat lényegesen jelentősebb tényezővé vált az európai labdarúgásban a Fradinál.
A jelenben mindkét csapat harcban van a bajnoki címért saját ligájában. Az FTC vesztett pontok tekintetében azonosan áll a listavezető Fehérvárral, legutóbb megnyerte a derbit az Újpest ellen (1–0). A moszkvai gárda a bajnokság vezető ötösének tagja (13 fordulót követően 1. a Lokomotiv 29 ponttal, 2. a Zenit ugyanennyivel, 3. a Krasznodar 27-tel, 4. a Rosztov 26-tal, 5. a CSZKA 25-tel), amely nagy különbséggel elhúzott a 16 csapatos liga többi együttesétől (a 6. Krilja Szovjetovnak 9 ponttal van kevesebbje a moszkvaiaknál).  Legutóbbi három tétmeccsén azonban nyeretlen maradót, az Espanyoltól elszenvedett hazai 0–3 után, ugyancsak otthon bajnokin kikapott a Rosztovtól (1­–3), majd idegenben ikszelt az Ufával (1–­1).

Igor Akinfejev, a vb-negyeddöntős és már 2020-as Eb-résztvevő orosz válogatott kezdő kapusa  a CSZKA-ban csütörtök este védhet 125. európai kupamérkőzésén (Fotó: Getty Images)

A csapat zöme orosz játékosokból áll, a keretben azért található légiós is, a kontingens 9 főt tesz ki (a védő elefántcsontparti Gogoua, izlandi Magnússon, horvát Sarija, a középpályás brazil Lucas Santos, horvát Bistrovic és Vlasic, valamint izlandi Arnór Sigurdsson, a csatár szenegáli N’Diaye és a japán Nisimura), többségükben válogatott játékosok. Közülük a legjobb formában Nikola Vlasic van, a magasugró olimpiai bajnoknő Blanka Vlasic öccse az Evertonból érkezett tavaly Moszkvába, jelen idény mind a 13 bajnokiján játszott, 5 góllal a házi gólkirály is, a horvát felnőttválogatott legutóbbi négy meccséből hármon is pályára lépett, a Szlovákia elleni 4­–0-n Nagyszombatban és Wales ellen Cardiffban gólt is szerzett.
A gárda legtapasztaltabb tagja a kapus Igor Akinfejev, aki 125. eurokupa-mérkőzésén védhet, ha Viktor Goncsarenko (anyanyelvén, beloruszul Honcsarenka) edző beállítja a csapatba. A házi eurogólkirály Alan Dzagojev, a válogatott középpályás szintén jubilál, 75. találkozója előtt áll, 17 gólt szerzett eddig a BL-ben és az El-ben. Csak a rutinkülönbséget érzékeltetendő: a Fradi házi szereplési rekordere és eurogólkirálya Mikalaj Szihnyevics (51 mérkőzés, 7 gól), de ő sérülés miatt nem utazhatott a csapattal. A Moszkvában tartózkodó keretből Lovrencsics Gergő játszotta a legtöbbet (42 mérkőzés), Nguen Tokmac és Varga Roland szerezte a legtöbb gólt (4-4) a nemzetközi kupákban.

A rutin, a sokkal nagyon tapasztalat tehát a CSZKA oldalán áll, az FTC a formák alapján reménykedhet a pontszerzésben, e egyúttal abban is, hogy versenyben maradhat az Espanyollal a továbbjutást jelentő második helyért. (A Ludogorec az eddigiek alapján biztos csoportelsőnek tűnik, de a bolgár együttes is visszaeshet még a hátralévő négy játéknapon.)
A mérkőzést a szokásos felvezető műsor előzi meg, benne helyben forgatott anyagokkal, mert kommentátorunk és riporterünk, Haraszti Ádám és Szél Tamás Pál igyekszik érdekes háttéranyagokkal, miniinterjúkkal is szolgálni. A napot a szokásos gólösszefoglaló zárja este 11-től, a nap mind a 24 mérkőzésének legfontosabb mozzanataival.

Kapcsolódó

Európa-liga, a csoportkör 3. játéknapjának programja

18:55   Qarabag (azeri)–APOEL (ciprusi),  A-csoport
18:55   Porto (portugál)–Rangers (skót), Young Boys (svájci)–Feyenoord (holland), G-csoport
18:55   CSZKA Moszkva (orosz)–FERENCVÁROS – Sport1 18:45, Ludogorec (bolgár)–Espanyol (spanyol), H-csoport
18:55   Gent (belga)–Wolfsburg (német), St.-Étienne (francia)–Olekszandrija (ukrán), I-csoport
18:55   I. Basaksehirspor (török)–Wolfsberg (osztrák), Mönchengladbach (német)– AS Roma (olasz), J-csoport
18:55   Braga (portugál)–Besiktas (török), Wolverhampton (angol)–Slovan Bratislava (szlovák), K-csoport
18:55   AZ (holland)–Asztana (kazah)­, Partizan (szerb)–Manchester United (angol), L-csoport

21:00   Dudelange (luxemburgi)–Sevilla (spanyol), A-csoport
21:00   Dinamo Kijev (ukrán)–FC Köbenhavn (dán), Malmö (svéd)–Lugano (svájci), B-csoport
21:00   Getafe (spanyol)–Basel (svájci), Trabzonspor (török)–Krasznodar (orosz), C-csoport
21:00   PSV (holland)– LASK (osztrák), Sporting CP (portugál)–Rosenborg (norvég),  D-csoport
21:00   Celtic (skót)– Lazio (olasz), Rennes (francia)–CFR Cluj (román), E-csoport
21:00   Arsenal (angol)–Vitória Guimaraes (portugál), E. Frankfurt (német)–Standard Liege (belga), F-csoport

EURÓPA-LIGA, csoportkör, 3. forduló.  Sport1 18:00 a CSZKA–FTC mérkőzés felvezetése; 18:45 CSZKA Moszkva–Ferencvárosi TC El-csoportmérkőzés (kommentátor: Haraszti Ádám, riporter: Szél Tamás Pál, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hajdu Attila, Kemenes Szabolcs, Nyilai Toóibor és Vincze Ottó); 23:00  összefoglaló a nap mérkőzéseiről (kommentátor:  Fülöp László és Kassai-Tóth Csaba, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Nyilasi Tibor)