12-ig bírta a Gladbach és az eredményjelző is

2020. 04. 04. 07:54    
Olvasási idő: 3 perc

A pályán pihen a Bundesliga, a weben viszont nem hagyjuk pihenni: a kényszerszünet alatt rendszeresen felelevenítünk legendás meccseket. Most jöjjön a Bundesliga történetének valaha volt legnagyobb különbségű győzelme, az 1978-as Mönchengladbach-Dortmund parti, ami 12-0-s „hazai” sikert hozott.

Csaknem öt évtized távlatából képtelenség megmondani, de lehet, csak egy mérkőzésen múlt, hogy Otto Rehhagel a Werder Bremen helyett a Borussia Dortmundot formálja a saját arcára és faragjon belőle német (aztán európai) élcsapatot. Merthogy második dortmundi idényére, az 1977-78-asra stabil középcsapattá tette a BVB-t, amely számára az utolsó forduló előtt matematikailag még a hetedik hely sem tűnt elérhetetlennek. Igaz, ehhez nagyon sok mindennek össze kellett volna jönnie, elsőként az, hogy a fekete-sárgák nyerjenek a halvány aranyeséllyel bíró Mönchengladbach otthonában. A Gladbach másodikként várta a záró kört, azonos pontszámmal, de gólkülönbség terén tízes lemaradással az 1. FC Köln mögött. Ha összejött volna az előzés, a Mönchengladbach sporttörténelmet ír, hiszen zsinórban négyszer addig senki sem nyert német bajnoki címet. Végül sporttörténelmet láthattak a nézők, igaz, nem azon a téren, amelyen leginkább szerettek volna. A tíz gólból csak hetet sikerült ledolgozni, viszont megszületett a Bundesliga történetének valaha volt legnagyobb győzelme: a Gladbach 12-0-ra ütötte ki a Borussiát, Rehhagel pedig a Torhagel (a szójáték nagyjából a jeges gólesőnek felel meg) becenévvel, majd pedig egy felmondólevéllel „gazdagodott”.

Ráadásul a hazai pálya nem is igazából volt hazai a Mönchengladbachnak, hiszen a Bökelberg átépítése miatt a düsseldorfi Rheinstadionban kellett játszania (a másik aranycsatát sem az eredetileg kijelölt arénában vívták, mert a Köln szurkolói 25 ezer jegyet vettek meg, annyian nem fértek be a hamburgi Millerntorra, így a már kiesett St. Paulinak át kellett költöznie a Volksparkstadionba).

Rehhagel a meccs előtt azt mondta, jobban örülne a Gladbach bajnoki címének, mint a Kölnének, az eredmény láttán utóbb rá is olvasták ezeket a szavakat, mondván, meg is tett érte mindent…

Még bundavádi eljárás is indult a csapat ellen, a DFB vizsgálta az ügyet, de bizonyíték híján senkit sem marasztalt el. Sőt, még egy kis ellentámadás is jött gladbachi részről, a 12-0 során két gólt szerző Calle del’Haye így fogalmazott: „Inkább volt a Köln 5-0-ja gyanús, mint a mi 12-0-nk, mert a St. Pauli a Millerntoron igazi kemény dió volt, csak elintézték, hogy ne játszhasson otthon.”

A Gladbach alaposan begyújtotta a „rakétákat”, az első félidőben 6-0-ra vezetett, a profiként utolsó meccsét játszó Jupp Heynckes már bő fél óra után mesterhármasnál tartott (végül ötnél állt meg), és mivel a Köln csak 1-0-ra vezetett, hasonló tempó mellett a csoda sem tűnt elképzelhetetlennek.

Rehhagel az öltözőben nem tajtékzott, az akkor fiatal kapus, a néhány fordulóval korábban a kezdőbe kerülő Peter Endrulat így emlékezetett vissza a szünetben történtekre: „Természetesen azt mondta, hogy szégyelljük magunkat, és hogy ne forduljon elő, hogy szétlőnek minket. De nem tombolt.

Végül megkérdezte tőlem, hogy akarom-e folytatni. Azt kellett volna mondanom, hogy nem. De az volt bennem, hogy hatot már kaptam, még hatot biztosan nem fogok. Most majd megfogok pár jó labdát.

Nem akartam elveszíteni a helyem a kezdőcsapatban. Sajnos rossz döntést hoztam. Ma már tudom, hogy le kellett volna mennem. Mert akkor Horst Bertram kapta volna a másik hatot. Ugyanakkor a többség elfelejti, hogy szinte mindent kivédtem, amit lehetett. Azt hiszem, a tizedik gólnál szaladtam alá egy beadásnak. De ez már akkor volt, és dolgozott bennem egy jó adag frusztráltság.”

Volt is miért frusztráltnak lennie, mert tényleg megkapta a második hatost is. A Gladbach még akkor sem állt le, amikor egy óra elteltével a Köln is elkezdte bepakolni a maga góljait (a St. Pauli szurkolói buzdítása közepette, akik nagyon nem akarták, hogy a „csikók” legyenek a bajnokok – egy életre össze is haverkodtak emiatt a kölni drukkerekkel),

Rehhagel 8-0-nál megpróbálta becserélni a 35 éves Sigi Heldet, mire ő ránézett és csak annyit kérdezett: „Mester, most azt várja tőlem, hogy adjak fordulatot a meccsnek?”

Ő is maradt a padon, ahogyan a többiek is, így a katasztrófát ugyanaz a 11 ember szenvedte végig a pályán. Az meg már a düsseldorfi technikai személyzet mázlija volt, hogy a Gladbach megállt 12-nél, ennyi volt ugyanis az eredményjelző kapacitása, a 13. gólt már nem tudták volna kiírni…

Bár a Dortmundnak volt már rutinja a rekord különbségű vereségek elszenvedésében a Bundesligában, de ez még arrafelé is kiverte a biztosítékot. A szerződés-hosszabbításról tárgyaló Endrulat kapus nem kapott új megállapodást (és meg is feneklett a Bundeslia-karrierje, 1981-ig még védett a TeBe Berlinben, aztán 26 évesen visszavonult), a csapat minden tagját 2000 márkás pénzbírsággal sújtották, Rehhagelt pedig a meccs másnapján kirúgták.

„A katasztrófa után Rehhagellel utazam vissza Essenbe, és már akkor mondta nekem, hogy másnap új edzőnk lesz. Sejtette, mi történik. Természetesen nem Rehhagel hibája volt a vereség. De ő volt a vezéráldozat, hogy az egyesület megőrizhesse az arcát” – mondta erről Manni Burgsmüller, a BVB játékosa.

Berti Vogts és Manni Burgsmüller még évekig harcolt egymással a Bundesligában                  Fotó: GETTYIMAGES

Ráadásul a Dortmund elkövette azt a hibát, hogy az idény végére lekötött pár „falusi” hírverő meccset, amire el kellett mennie. Az, hogy mindenhol kiröhögték a csapatot és azt kérdezgették a játékosoktól, milyen a „bundapénzből” vett új kocsijuk, házuk, szinte alap volt.

A Mönchengladbach és a Dortmund az új idény második fordulójában ismét találkozott. Akkor a Bökelbergben 2-2 lett a vége, amivel a BVB vezetői annyira elégedettek voltak, hogy visszafizették a játékosoknak a 2000 márkás büntetést.

1978. április 29.
Mönchengladbach-Dortmund 12-0 (6-0)
Düsseldorf, 38 000 néző. V: Biwersi
Mönchengladbach: Kleff – Vogts, Wittkamp, Hannes, Wohlers – Kulik, Wimmer, C. Nielsen – Del’Haye, Heynckes, Simonsen (Lienen, 77.)
Dortmund: Endrulat – Theis, W. Schneider, Huber, H. Meyer – Segler, Votava, Wagner – Burgsmüller, Frank, P. Geyer
Gólszerző: Heynckes (1., 12., 32., 59., 77.), C. Nielsen (13., 61.), Del’Haye (22., 66.), Wimmer (38.), Lienen (87.), Kulik (90.)

Cookie beállítások